Hunyadi Mátyás szobrának avatása - 2008. március 21-én, Nagypénteken, 17 órakor

Március 21-e van, a tavaszi napéjegyenlőség. Ezekben a percekben nyugszik le a hajnaltól estig áldását szóró Nap, és éjszakára átadja az irányítást az ugyanebben a percben ébredő Holdnak, amely éppen ma estére hízott meg teljes terjedelmére. Jellemzőek ezek a véletlenszerűnek tűnő kozmikus egybeesések szobraink avatásának időpontjával. Meghajol ilyenkor a kozmosz szobraink tiszteletére. Visszaköszön! Ahogyan egy Csillagösvényen illik. Véletlenül az idei tavaszi napéjegyenlőség Nagypéntekre esik, Nagypéntek pedig szinte Hunyadi Mátyásra van írva.

Kétezer évvel ezelőtt, Virágvasárnapon, Jézus nagy tömeg ünneplése közepette bevonult Jeruzsálembe. Háromévi közszereplésével akkora tiszteletet szerzett, hogy az emberek örömmámortól ujjongva virágot, pálmalevelet szórtak lábai elé, hozsannázva királlyá akarták Őt választani. Azonban alig telt el néhány nap, és az ország farizeus, képmutató főpapjainak rábeszélésére hallgatva ugyan az a nép lecserélte Jézust a rabló Barabásra. Már nem ért nekik többet harminc ezüstnél, és királyi korona helyett töviskoszorút tettek fejére. A korábban éljenzők most kegyetlenül megkínozták, és kéjes mámorral megölték Őt. Ismerős fordulat ez a mi történelmünkben is!

„A nép, az Istenadta nép” 2000 év múltán, 2000 év tanulságai, tapasztalatai ellenére újra, és újra Barabást kiált. Mint ahogy Karinthy írja novellájában: „egyenként mind Jézus bocsánatát kérték ostoba döntésükért, de amint tömeggé váltak, szemük elvakult, és ismét Barabást kiáltottak.” Jézus egész életében erre a napra készült. Az égben megírt sorsát tudatosan vállalta. Keresztútjának szenvedésével, kereszthalálával értünk, az emberiségért hozott áldozatot.

Ötszázötven évvel ezelőtt királyt választottak a befagyott Duna jegén. Megkoronázni még nem tudták, mert a Szent Korona akkor a tolvajok kezén volt. A király, Hunyadi Mátyás csak drága pénzért tudta visszaszerezni, mert nekünk a Szent Korona mindennél többet ért. A Szent Korona nélkül a király nem volt király.

Visszakerült a Szent Korona, és közeledett Húsvét ünnepe. A nép örömmámorban, ujjongva, Virágvasárnap akarta megkoronázni Mátyást, de Ő kérlelhetetlen határozottsággal Nagypénteket jelölte meg koronázásának napjaként, amikor még a harangok is némák. Tudatos szándékkal sorsközösséget vállalt a Megváltóval. Vállalta a szolgálatot és az áldozatot a népért és az országért. Nem az emberek virágesőjét, az édesapjától örökölt, a Nándorfehérvári diadal dicsőségét hirdető déli harangzúgást kérte, hanem a csillagokban megírt sorsát, a Húsvét misztériumát, a keresztutat választotta királyi jövőjének. Ez lett királyságának kezdete és végzete.

A Boldogasszony templomban koronázták meg. Ezért néz Mátyás szobrának tekintete a pilisi Boldogasszony kápolnára és a fölé magasodó Pilis Keresztjére. Harminckét évi uralkodása után, Húsvétkor, a Virágvasárnapi országos ünnepségben Hunyadi Mátyást megmérgezték, és Nagypénteken, koronázásának napján már halott volt. Ahogy Jézust a saját népe, úgy a királyt saját felesége árulta el, ölte meg. A keserves kínok közt haldokló király méregtől szétmart torkán csak egy szót tudott kipréselni: Jézus!

Mindnyájan érezzük a két Húsvét közti párhuzamot. Így már talán érthető, hogy Hunyadi Mátyás szobrát miért csak ma lehetett felavatni hitelesen, és az eddigi szobrokhoz hasonlóan, égi áldással. Az ünnepi munkatilalom ellenére Virágvasárnap állítottuk fel helyére a szobrot, de most Nagypénteken avatjuk fel. Ezért követelt helyet a Csillagösvény tetején utolsó stációként Hunyadi Mátyás szobra, és jó helyen van itt, hetedik állomásaként a Csillagösvénynek. Nagy léptékű ősök taposták ki neki az utat. Utolsó szakrális királyunkként, egyedül ő méltó ehhez a sorhoz.

Itt az erdő szélén vállára szállhat kedvenc címermadara, a holló, amelyről Hollós Mátyásnak, vagy Vitéz Hollósnak is nevezték. Ugyanez a holló jelenik meg a Pálosok címerében is, akikkel - azonos lelkületük, a haza iránti szeretetük és elkötelezettségük okán - kölcsönösen tisztelték és szerették egymást. Néhány éve, a kápolna építése közben vettük észre, hogy a Pilis-hegy szélvédett öblébe, a László kúp alá két holló pár költözött. Egymásra találva ismét társak lesznek ősi otthonukban.

Láthatjuk, hogy Nagypéntek sorsfordító nap, az áldozat napja. Csakhogy Jézus harmadnapra feltámadt, és ezzel értelmet adott a kereszténységnek. Van örökkévalóság, a lélek halhatatlan! Ha nem támadt volna fel, életútja nem lenne több egy érdekes eseménynél. Jézus feltámadásának napja, egyben a kereszténység születésének napja is. Hunyadi Mátyás viszont halott! De mi most itt - és azok, akik majd elzarándokolnak ide - azért jöttünk össze, hogy életre keltsük Őt. Mert csak akkor éri el célját a Csillagösvény halhatatlanságot hirdető üzenete, ha feltámasztjuk Őseinket.

Azt mondják, az ember kétszer hal meg. Először fizikailag távozik az élők sorából, testét visszaadja az anyaföldnek. Másodszor pedig akkor hal meg, amikor az emlékét is elfeledjük. Mátyás meghalt, vele az ország és az igazság is. De mi, akik szobrához járulunk, rendületlenül őrizzük emlékét becsülettel és tisztességgel. Rendületlenül! Szép, férfias szó… Azt jelenti, hogy próbálkozhatnak farizeus, képmutató főpapok, jöhetnek Barabások, vagy kínálhatnak harminc ezüstöt, nekünk minden ármánykodásnak ellenállva szent kötelességünk hűnek lenni történelmi évszázadok tisztítótüzétől megnemesedett nemzeti nagyjainkhoz!

Nekünk szent kötelességünk, hogy ne hagyjuk Hunyadi Mátyást másodszor is meghalni!

Hunyadi Mátyás szobrának avatása a csillagász szemével

Az előző oldalakon található avatási beszéd sorai megvilágítják, miért kellett a szervezőknek ezúttal is eltérniük a Csillagösvény sorrendjét meghatározó történeti kronológiától. Árpád után ezért nem Szent István, hanem Mátyás király szobrának avatása került sorra 2008. március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőség napján, 17 órakor.

Amint az a szoborábrázoláson is megfigyelhető, Mátyás király a Kárpát medencét jóval meghaladó nagyságrendű ország területén pihenteti a lábát. Lehet, hogy ez ma már egyesek számára zavaró, de a tényt elvitatni nem lehet. Nos, Mátyást az akkori Európa Atilla másának, újabb testi megjelenésének tartotta. Ő volt az utolsó királyunk, aki önálló döntéseket is hozott, aki nem folyamatos megalkuvás-sorozaton keresztül, állandó bocsánatkérések közt vergődve irányította országát. És ő volt az is, akit a népi emlékezet "igazságos” uralkodóként őrzött meg.

Nyilván nem véletlenül zárja ő a Csillagösvény szoborkompozícióinak sorát.

És láss csodát!

A szoboravatás megszentelt időpontjában, az égi egyenlítő közepén éppen Nimród csillagképét találjuk átvonulóban, kezében az erő kiteljesítőjével, a Mars bolygóval, amely Atilla szoboralakjának felavatása óta ott tanyázik a "Nagy Vadász” kinyújtott karja fölött.

Ebben az összefüggésrendszerben kishitűség a véletlenekre hivatkozni. Itt minden az égi erők akarata szerint történik, de kell hozzá az emberi érzékenység világvevő fogékonysága.